Gudakes
Newbie
Offline
Activity: 6
Merit: 0
|
 |
November 30, 2017, 09:14:16 PM |
|
Üdvözletem az Uraknak, és az esetleg jelenlévő Hölgyeknek is!  A BitcoinBazis.hu cikk aklapján jelentkeznék közétek, hogy - igaz, mint kezdő coin-os, de a pénzügy, befektetés, és üzlet világában nem teljesen kezdő -, segitsek kérdéseimmel, meglátásommal serkenteni az itteni életen! Nem rég óta van egy nagyobbacska ether csomagom, amit most még a Coinbase-n tárolok, de hamarosan offline akarom tudni. Megvallom, a jelenlegi általános bezuhanás kicsit azért nyugtalanit, de nem annyira, hogy eszembe jusson a sell gombbal szemezgetni.  A korrekció természetes dolog, csak, mint gondolom, sokan mások is, bosszankodok, amiért ilyenkor nincs szabad tőkém. Most ebből tanultam, mépedig azt, a tőkém legalább 10, akár 20%-át jobb szabadon hagyni, és az ilyen bezúgásokkor bevásárolni, majd egy emelkedőben eladva, majd ismét várni egy ilyen periódra, vagy csak javitani az átlag bekerülési áron. Örülök neki, hogy bővül a csapat +1 fővel. Én személy szerint teljesen nyugodt vagyok, ez egy természetes korrekció volt már egy ekkora emelkedési ciklust nézve sőt én még nagyobbra is számítottam. Igen tanácsos mindig hagyni egy kis usdt ilyen esetekre, hogy ilyenkor lehessen vásárolni szépen. Üdv közöttünk  Kösz a bitatást! 
|
|
|
|
|
|
"Bitcoin: the cutting edge of begging technology." -- Giraffe.BTC
|
|
|
Advertised sites are not endorsed by the Bitcoin Forum. They may be unsafe, untrustworthy, or illegal in your jurisdiction.
|
|
totholio
Member

Offline
Activity: 294
Merit: 17
|
 |
November 30, 2017, 11:18:08 PM |
|
Üdvözletem az Uraknak, és az esetleg jelenlévő Hölgyeknek is!  A BitcoinBazis.hu cikk aklapján jelentkeznék közétek, hogy - igaz, mint kezdő coin-os, de a pénzügy, befektetés, és üzlet világában nem teljesen kezdő -, segitsek kérdéseimmel, meglátásommal serkenteni az itteni életen! Nem rég óta van egy nagyobbacska ether csomagom, amit most még a Coinbase-n tárolok, de hamarosan offline akarom tudni. Megvallom, a jelenlegi általános bezuhanás kicsit azért nyugtalanit, de nem annyira, hogy eszembe jusson a sell gombbal szemezgetni.  A korrekció természetes dolog, csak, mint gondolom, sokan mások is, bosszankodok, amiért ilyenkor nincs szabad tőkém. Most ebből tanultam, mépedig azt, a tőkém legalább 10, akár 20%-át jobb szabadon hagyni, és az ilyen bezúgásokkor bevásárolni, majd egy emelkedőben eladva, majd ismét várni egy ilyen periódra, vagy csak javitani az átlag bekerülési áron. Üdv! Ha folyamatosan kereskedsz egy részével Gdaxon jobb helye van szerintem, ingyenes átvinni mivel egy cég majdnem. Megesik hogy Coinbase-t megterheli a sok tranzakció és nem piaci áron vált hanem később(pl a napokban).
|
|
|
|
Zandorek
|
 |
December 01, 2017, 02:05:28 AM |
|
Ez a topic lehetne sokkal aktívabb is a ranggyűjtés miatt  elvégre mindenkinek jóljönne az activity Akkor már rendesen tele kellene spammolni hogy saját sub-ot kapjunk  Lassan minden szomszédunknak van, nem csak erepublikban kellene keménykedni  Elképesztő a 10 000-res ár, nem tudjátok milyen szakma könyveit lenne érdemes olvasni a bitcoin/altok megértése érdekében? Kriptográfia egyértelműnek tűnik. Főleg arra gondolok hogy ha elolvasom egy új ICO whitepaperjét akkor a szembetűnően kamu dolgokat kitudjam szűrni. A 10 ezres ár már megvan  mostmár emeljük a tétet  mikor lesz meg a 20 ezer... mert ugye nem az a kérdés, hogy meglesz e, hanem hogy mikor?  ilyen könyv érdekelne engem is de én nemtudok róla hogy létezik e, legalábbis a mi nyelvünkben tuti nem  Szerintem itt megpihen pár hónapra, mert ez a 10 000 nagyon lélektani határ. De persze ne legyen igazam  Ahogy nézegetem a híreket olvasgatok, topikok fórumok face... igazából azt látom hogy egyre többen vannak akik venni szeretnének bitcoint. Egyre szélesebb körökbe terjed el. Innen szerintem már nincs ami megállítsa hipp hopp itt lesz a duplázása ennek a 10 ezer dolcsis árnak Úgy legyen. cex.io 11900-at is listázott; https://cryptowat.ch/cexio/btcusd Az afrikai váltókról meg ne is beszéljünk...
|
|
|
|
Raymee
|
 |
December 01, 2017, 05:28:52 AM |
|
BitcoinQuality Elosztása érmék 31.12.2017 Csak töltse le, majd telepítse a pénztárcáját ez mi?  olyan gagyin néz ki hogy le se merem tölteni 
|
|
|
|
Gudakes
Newbie
Offline
Activity: 6
Merit: 0
|
 |
December 01, 2017, 03:51:23 PM |
|
BitcoinQuality Elosztása érmék 31.12.2017 Csak töltse le, majd telepítse a pénztárcáját ez mi?  olyan gagyin néz ki hogy le se merem tölteni  Aha, biztosan a legkomolyabb, tárcában ami elérhető: Elosztása Érmék! Őőőőő, igen, ők osztják el egymásközt az ellopott "érméket"! 
|
|
|
|
Raymee
|
 |
December 02, 2017, 05:40:20 AM |
|
nem tudom de mindenesetre jó nagy FAKE 
|
|
|
|
Gudakes
Newbie
Offline
Activity: 6
Merit: 0
|
 |
December 02, 2017, 12:43:59 PM |
|
Mi a véleményetek az ETH mostani többiektől való elmaradásáról? Egyesek medvésre fordulást vizionálnak. Elképzelhető ez egy év végi szakaszban, amikor szinte mindenben emelkedés, szintek áttörése látható? Az ETH meg mintha meg lenne fázva.  Létezhet, hogy valakik most a 10 USD-s hullámokat lovagolják, vagy óvatos gyüjtögetés folyik, és nem engedik el az árfolyamot? Mi lehet a háttérben? Sok kérdés, de az ilyen képes élénkiteni a diszkurtust. 
|
|
|
|
totholio
Member

Offline
Activity: 294
Merit: 17
|
 |
December 02, 2017, 01:53:38 PM |
|
Mi a véleményetek az ETH mostani többiektől való elmaradásáról? Egyesek medvésre fordulást vizionálnak. Elképzelhető ez egy év végi szakaszban, amikor szinte mindenben emelkedés, szintek áttörése látható? Az ETH meg mintha meg lenne fázva.  Létezhet, hogy valakik most a 10 USD-s hullámokat lovagolják, vagy óvatos gyüjtögetés folyik, és nem engedik el az árfolyamot? Mi lehet a háttérben? Sok kérdés, de az ilyen képes élénkiteni a diszkurtust.  Elmaradás? 50%-ot emelkedett 2 hét alatt  Azért lehet a 400 az új 300-as megtorpanás mivel rengeteg sikeres ICO volt idén és eladták a tömérdek ETH-et ami befolyt, most is akár 50-100 000 ETH összejön egy projektre, ez egyszer piacra fog kerülni. Viszont összességében egyelőre felfelé húzza az árat.
|
|
|
|
hannusolo
|
 |
December 02, 2017, 04:54:48 PM |
|
Elmaradás  Mihez képest? Tavaly ilyenkor 10 USD alatt volt még az árfolyam, csak cirka valamivel több mint 40x emelkedés 1 év alatt. Aki későn jött be annak lehet, hogy kevésnek tűnik a mostani állapot, de szerintem semmi okunk nem lehet panaszra  És ahogy totholio monjda a rengeteg ICOba befolyó összeg folyamatos eladási nyomást okoz a részükről. Szerintem még van potenciál bőven, csak a Caspert nem kéne már többször halasztgatni...
|
|
|
|
Gudakes
Newbie
Offline
Activity: 6
Merit: 0
|
 |
December 02, 2017, 05:18:05 PM |
|
Elmaradás  Mihez képest? Tavaly ilyenkor 10 USD alatt volt még az árfolyam, csak cirka valamivel több mint 40x emelkedés 1 év alatt. Aki későn jött be annak lehet, hogy kevésnek tűnik a mostani állapot, de szerintem semmi okunk nem lehet panaszra  És ahogy totholio monjda a rengeteg ICOba befolyó összeg folyamatos eladási nyomást okoz a részükről. Szerintem még van potenciál bőven, csak a Caspert nem kéne már többször halasztgatni... Igen, ez természetes, nem is merészelnél én sose olyat mondani, mint "kis szutyok, vagy ilyenek!  Csupán a napokbani mozgása a tübbiekhez képest érdekes, ha csökkenésben vannak, azt az ETH követi, ha emelkedésben, azt épp csak álmosan. Érezhető valami együttmozgás, de felfelé most inkább úgy mint egy paraolimpikon!  Azt gyanitom, most egy locsordogálásba került, amiből egy kedvező hir tudja majd kirántani. A támasz épités szempontjából ez még jó lehet. Kérdezhetek az emlitett Casper-ről? Ez új nekem.
|
|
|
|
rawbert
|
 |
December 02, 2017, 09:33:59 PM |
|
Na mit gyűjtünk itt és miért jó ez nekünk?  felrázzuk az életet itt a bitcointalkon  és activity pontot gyűjtünk  aztán még az sem kizárt hogy kapunk saját nyelvű topicot  Hát rajta hátha lesz belőle valami  lenne belőle valami de itt 2-3 an sokra nem megyünk  kellene egy 20 aktív user  és akkor gatyába lehetne rázni a bitcointalk magyar részét  azt kéne megtudni, hány hozzászólás kell hogy saját topik részünk legyen De minek koldulni ezen az idegen fórumon egy fránya kis magyar topik alamizsnáért mikor van saját, aktív, teljes Magyar Kriptopénz Fórumunk ahol 2300+ tagunk van, 30000+ hozzászólás, és aktiv, real time chat is: https://www.kriptopenz.info/forumCsupán 1 éve indultunk és máris 4 millió + oldal megtekintésünk van: https://www.kriptopenz.info/forum/index.php?action=statsMindenkit szivesen látunk, amúgy bedolgozókat is keresünk: https://www.kriptopenz.info/cikkirokat-es-forditokat-keresunkHonlapfejlesztésben és fórum rendszerezésben/bővítésben is elkelne segítség. Aktív moderátorokra is szükség van (ha régebbi tag vagy itt sok hozzászólással és érdekel mod pozició akkor jelezz). A honlapon nincsenek reklámok/fizetett hirdetések, teljesen információ és közösség központú. Együtt építsük olyanra amilyenre szeretnénk. Gyertek és hozzátok a sok jó ötletet és javaslatot!
|
|
|
|
Raymee
|
 |
December 02, 2017, 09:54:04 PM |
|
Na mit gyűjtünk itt és miért jó ez nekünk?  felrázzuk az életet itt a bitcointalkon  és activity pontot gyűjtünk  aztán még az sem kizárt hogy kapunk saját nyelvű topicot  Hát rajta hátha lesz belőle valami  lenne belőle valami de itt 2-3 an sokra nem megyünk  kellene egy 20 aktív user  és akkor gatyába lehetne rázni a bitcointalk magyar részét  azt kéne megtudni, hány hozzászólás kell hogy saját topik részünk legyen De minek koldulni ezen az idegen fórumon egy fránya kis magyar topik alamizsnáért mikor van saját, aktív, teljes Magyar Kriptopénz Fórumunk ahol 2300+ tagunk van, 30000+ hozzászólás, és aktiv, real time chat is: https://www.kriptopenz.info/forumCsupán 1 éve indultunk és máris 4 millió + oldal megtekintésünk van: https://www.kriptopenz.info/forum/index.php?action=statsMindenkit szivesen látunk, amúgy bedolgozókat is keresünk: https://www.kriptopenz.info/cikkirokat-es-forditokat-keresunkHonlapfejlesztésben és fórum rendszerezésben/bővítésben is elkelne segítség. Aktív moderátorokra is szükség van (ha régebbi tag vagy itt sok hozzászólással és érdekel mod pozició akkor jelezz). A honlapon nincsenek reklámok/fizetett hirdetések, teljesen információ és közösség központú. Együtt építsük olyanra amilyenre szeretnénk. Gyertek és hozzátok a sok jó ötletet és javaslatot! én személy szerint aktív tag vagyok ott is  de sajnos ott nem kapok bitcointalkos activity-t
|
|
|
|
Zandorek
|
 |
December 03, 2017, 02:02:49 AM |
|
Hát a topik nyitása óta eltelt több mint 6 év alatt sikerült az 52. oldalig eljutni. Ezzel nehéz lesz indokolni, hogy külön magyar szekciót szeretnénk... Mondjuk ha megnézzük, hogy 1 éve a 23. oldalon jártunk azért látszik, hogy gyursul a topik növekedési üteme. Egyre többen is kommentelünk ide, egyre több cikk jelenik meg a bitcoinról a különböző magyar honlapokon. Előbb utóbb csak eljutunk oda, hogy túl sok komment lesz itt  az a baj, hogy nagyon el van dugva ez a topik  mert én is csak tök véletlen nem rég akadtam rá  legalább akik idejárunk, minden nap kommenteljünk egy párat aztán egyszer csak kapunk sajátot  különben meg fel kell dobni valami témát is és akkor lehet beszélni róla oldalakon keresztül de téma nélkül nehéz kommentet írni Hát, bár így működne ez, de kb rá sem néznek az ilyen requestekre, amíg nem kapnak némi bitcoint, donate gyanánt..  akkor hirdessünk ki airdroppot  pl. Ha megkapjuk a magyar topikot a sok aktivitás miatt, akkor mindenkinek küldök 1 doge coint aki részt vett benne  na egy kis motíváció  Más admin is jóváhagyhatja a magyar topic létrehozását/átsorolását, vagy ez a román srác jogköre, aki az Other languages/locations adminisztrátora?
|
|
|
|
majonero
Member

Offline
Activity: 126
Merit: 11
|
 |
December 03, 2017, 07:46:54 AM |
|
én személy szerint aktív tag vagyok ott is  de sajnos ott nem kapok bitcointalkos activity-t jo pont 
|
|
|
|
Raymee
|
 |
December 03, 2017, 02:01:36 PM |
|
Hát a topik nyitása óta eltelt több mint 6 év alatt sikerült az 52. oldalig eljutni. Ezzel nehéz lesz indokolni, hogy külön magyar szekciót szeretnénk... Mondjuk ha megnézzük, hogy 1 éve a 23. oldalon jártunk azért látszik, hogy gyursul a topik növekedési üteme. Egyre többen is kommentelünk ide, egyre több cikk jelenik meg a bitcoinról a különböző magyar honlapokon. Előbb utóbb csak eljutunk oda, hogy túl sok komment lesz itt  az a baj, hogy nagyon el van dugva ez a topik  mert én is csak tök véletlen nem rég akadtam rá  legalább akik idejárunk, minden nap kommenteljünk egy párat aztán egyszer csak kapunk sajátot  különben meg fel kell dobni valami témát is és akkor lehet beszélni róla oldalakon keresztül de téma nélkül nehéz kommentet írni Hát, bár így működne ez, de kb rá sem néznek az ilyen requestekre, amíg nem kapnak némi bitcoint, donate gyanánt..  akkor hirdessünk ki airdroppot  pl. Ha megkapjuk a magyar topikot a sok aktivitás miatt, akkor mindenkinek küldök 1 doge coint aki részt vett benne  na egy kis motíváció  Más admin is jóváhagyhatja a magyar topic létrehozását/átsorolását, vagy ez a román srác jogköre, aki az Other languages/locations adminisztrátora? Azt nem tudom, de még úgy is elég kicsi ez a magyar rész, tehát még odébb van az, hogy mi sajátot kapjunk :-(
|
|
|
|
hannusolo
|
 |
December 03, 2017, 03:47:17 PM |
|
Elmaradás  Mihez képest? Tavaly ilyenkor 10 USD alatt volt még az árfolyam, csak cirka valamivel több mint 40x emelkedés 1 év alatt. Aki későn jött be annak lehet, hogy kevésnek tűnik a mostani állapot, de szerintem semmi okunk nem lehet panaszra  És ahogy totholio monjda a rengeteg ICOba befolyó összeg folyamatos eladási nyomást okoz a részükről. Szerintem még van potenciál bőven, csak a Caspert nem kéne már többször halasztgatni... Igen, ez természetes, nem is merészelnél én sose olyat mondani, mint "kis szutyok, vagy ilyenek!  Csupán a napokbani mozgása a tübbiekhez képest érdekes, ha csökkenésben vannak, azt az ETH követi, ha emelkedésben, azt épp csak álmosan. Érezhető valami együttmozgás, de felfelé most inkább úgy mint egy paraolimpikon!  Azt gyanitom, most egy locsordogálásba került, amiből egy kedvező hir tudja majd kirántani. A támasz épités szempontjából ez még jó lehet. Kérdezhetek az emlitett Casper-ről? Ez új nekem. Az ethereumnál a hosszú távú cél az, hogy a proof of work le legyen váltva proof of stake konszenzusra. Erre egy kicsit speciális megoldást találtak ki, ezt nevezték el Caspernak. Először az ETC fork volt ami visszavetette a bevezetést. Volt az úgynevezett Ice Age, amikor folyamatosan növelték a bányászás difficultyját (csökkentve a bányász rewardot), ez elvileg a Casper előszele lett volna, ezzel presszionálva a deveket a fejlesztésre. Ez a Byzantium update-ben el lett tolva ha jól emlékszem egy-másfél évvel. Talán a Constantinaple update-ben már benne lesz. Egy kis leírás amúgy: http://variance.hu/2017/08/06/ethereumcasper-szep-uj-jovo-vol-2/
|
|
|
|
ShaarynHUN
Newbie
Offline
Activity: 1
Merit: 0
|
 |
December 04, 2017, 08:41:56 AM |
|
Hali! Ha nem gond akkor kicsit nyomiskodok.  Szeretnék én is részt venni a Bitcoin világában ha még van rá lehetőségem. Ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim.  Örülök, hogy találtam magyar fórum topicot mivel az angolról folyamatosan kioffoltak, továbbá a kínai fórumon nem csípték a Google fordítós hozzaszolasaimat. Első sorban azt szeretném megkérdezni, hogy szerintetek megéri e még befektetni. Gondolok itt arra, hogy vennék egy használt Antminer S5t minert, hogy valahol el tudjam kezdeni és azzal csatlakoznék mondjuk a Splash vagy az Antpoolhoz. Sajnos tőke ügyileg csak ezt tudom megengedni magamnak.Ez is 100k forintocska, ami persze a bitcoin világában semmi, de nekem mint újnak sok pénz.Szerintetek megérné? Bármilyen tanácsot, segítséget szívesen fogadok:) Köszönöm, Shaaryn
|
|
|
|
Gudakes
Newbie
Offline
Activity: 6
Merit: 0
|
 |
December 04, 2017, 10:08:31 AM |
|
Elmaradás  Mihez képest? Tavaly ilyenkor 10 USD alatt volt még az árfolyam, csak cirka valamivel több mint 40x emelkedés 1 év alatt. Aki későn jött be annak lehet, hogy kevésnek tűnik a mostani állapot, de szerintem semmi okunk nem lehet panaszra  És ahogy totholio monjda a rengeteg ICOba befolyó összeg folyamatos eladási nyomást okoz a részükről. Szerintem még van potenciál bőven, csak a Caspert nem kéne már többször halasztgatni... Igen, ez természetes, nem is merészelnél én sose olyat mondani, mint "kis szutyok, vagy ilyenek!  Csupán a napokbani mozgása a tübbiekhez képest érdekes, ha csökkenésben vannak, azt az ETH követi, ha emelkedésben, azt épp csak álmosan. Érezhető valami együttmozgás, de felfelé most inkább úgy mint egy paraolimpikon!  Azt gyanitom, most egy locsordogálásba került, amiből egy kedvező hir tudja majd kirántani. A támasz épités szempontjából ez még jó lehet. Kérdezhetek az emlitett Casper-ről? Ez új nekem. Az ethereumnál a hosszú távú cél az, hogy a proof of work le legyen váltva proof of stake konszenzusra. Erre egy kicsit speciális megoldást találtak ki, ezt nevezték el Caspernak. Először az ETC fork volt ami visszavetette a bevezetést. Volt az úgynevezett Ice Age, amikor folyamatosan növelték a bányászás difficultyját (csökkentve a bányász rewardot), ez elvileg a Casper előszele lett volna, ezzel presszionálva a deveket a fejlesztésre. Ez a Byzantium update-ben el lett tolva ha jól emlékszem egy-másfél évvel. Talán a Constantinaple update-ben már benne lesz. Egy kis leírás amúgy: http://variance.hu/2017/08/06/ethereumcasper-szep-uj-jovo-vol-2/Köszönöm a választ, és linket, igy már mind tisztább.
|
|
|
|
konyari11
Newbie
Offline
Activity: 1
Merit: 0
|
 |
December 04, 2017, 08:19:10 PM |
|
Sziasztok! most regisztráltam és az lenne a kérdésem, hogy hol tudom megnézni a user ID-m?
|
|
|
|
Raymee
|
 |
December 04, 2017, 11:21:22 PM |
|
Hali! Ha nem gond akkor kicsit nyomiskodok.  Szeretnék én is részt venni a Bitcoin világában ha még van rá lehetőségem. Ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim.  Örülök, hogy találtam magyar fórum topicot mivel az angolról folyamatosan kioffoltak, továbbá a kínai fórumon nem csípték a Google fordítós hozzaszolasaimat. Első sorban azt szeretném megkérdezni, hogy szerintetek megéri e még befektetni. Gondolok itt arra, hogy vennék egy használt Antminer S5t minert, hogy valahol el tudjam kezdeni és azzal csatlakoznék mondjuk a Splash vagy az Antpoolhoz. Sajnos tőke ügyileg csak ezt tudom megengedni magamnak.Ez is 100k forintocska, ami persze a bitcoin világában semmi, de nekem mint újnak sok pénz.Szerintetek megérné? Bármilyen tanácsot, segítséget szívesen fogadok:) Köszönöm, Shaaryn szia  én elhiszem hogy nem kevés pénz az egy átlag usernek (100k) de hidd el hogy az s5 még a villanyszámát se termeli ki, tehát gondolkodj egy kisebb rig vételben... vagy építsd magadnak egyet, vagy a 100k forintodért inkább vásárolj bitcoint és ha feljebb megy az ára akkor vedd ki és azzal kezdj valamit, mert sajnos ide a cryptoba tényleg nagyon kevés a 100k még az egy nullával nagyobb érték is elég elég elenyésző sajnos
|
|
|
|
|